Kreatív, aktív és cselekvő, ember, aktívan tesz azért, hogy másokat lelkesítsen és motiváljon. Alkotó ember, aki alkotni vágyik. Célja, hogy munkájával újat hozzon létre, valami különlegeset, egy olyan kis világot teremtsen, amiben a kreativitás a legfontosabb, és amely igazán sokat ad. Eredetileg csak két saját gyereket tervezett, de úgy érzi, végül egy iskolányit kapott. Nagyon szereti azokat a kisebb és nagyobb tanulókat is, akiket a Diákszempontban megismerhetett. Őszintén hiszi, hogy egy olyan kreatív útravalót adhat át nekik, ami a jövőjüket is megalapozza majd. Páris Borit kérdezzük.
Mikor csatlakoztál a Diákszempont iskolához?
Eleinte rajzszakköröket tartottam a suliban, egy évre rá lettem a mindennapi élet része olyannyira, hogy mikor két éve a Lovag utcai új épületbe költöztünk, akkor az iskola belsőépítészeti és kivitelezési munkálataiban is részt vettem. Rövidesen Panni felkért az iskola művészeti vezetői posztjára is, tehát most minden hozzám tartozik, ami a stílussal, dizájnnal és a fizikai megjelenéssel kapcsolatos.
Szerinted mit jelent a Diákszempont?
A személyre szabottság a legfontosabb, nem akar egyengyerekeket gyártani. Ez a kis elsőstől a gimnazistáig mindenkire igaz, nem akarjuk, hogy egy egy kaptafára épülő rendszerbe tagozódjanak be. Azt gondolom, hogy a tanári gárda is nagyon jó ehhez, hiszen rendkívül színesek és érdekesek vagyunk. Szeretjük egymást, a gyerekek és a tanárok is, ez a pozitív légkör jellemzi Diákszempontot. Az ember az első pillanattól kezdve érzi, hogy itt nincs félelem vagy szorongás. Senki sem fél attól, hogy ha szembejön a tanár, vagy akár az igazgató. Ezért szeretetteljes, aktív és különleges a mindennapok hangulata.
Milyen a „jó gyerek”?
A jó gyerek nálunk boldog, vidám, lelkes, aktív, önálló és szociális. A szociálisnál viszont nagyon fontos beszélni arról, hogy ez nem feltétlenül született tulajdonság vagy állapot. Azt látom, hogy a Diákszempontban a szorongó gyerekek valóban kinyílnak. Komoly szorongással küzdő gyereket is láttam megváltozni közöttünk. Sokan vannak, aki nem szívesen voltak közösségben más gyerekekkel, de fejlesztésekre jártak, és eljutottak oda, hogy alkotni kezdtek, fellelkesültek és barátai vannak.
Hogy lehetséges ez? Erre egy gyerekközösség önmagában kevés. Ez akkor már az óvodában kialakulna. Persze az óvoda is nagyon fontos és alakít, de itt, a Diákszempontban minden eszközünkkel olyan gyerekközösségeket igyekszünk kialakítani, akik egymást erősítik. Nem egyforma gyerekeket keresünk, hanem egymást támogató közösséget építünk. Nagyon fontos a felnőtt szerepe, aki a határok betartásáért felel, de ezen belül megengedő, terelgeti a diákokat, lehetőséget biztosít nekik, odafigyel rájuk. Nálunk például a beszélgetőkörök nagyon fontosak. Itt bármelyik gyerek elmondhatja, ha valami bántja vagy szorongást kelt benne. A gyerekek érzik a támogatást, és bátran elmondják, ha valami problémájuk van.
Milyen szuperképességeid vannak?
Alkotó embernek tartom magam. Képzőművészeti diplomám mellett a művészeti menedzser szakot is elvégeztem az Iparművészeti Egyetemen. Foglalkozom természetgyógyászattal és cukrász képesítésem is van, a középiskolában pedig játékkészítő grafikus és animátor lettem. A szuperképességem talán mégis az, hogy mindenkit rá tudok vezetni arra, legyen az gyerek vagy felnőtt, hogy lelkesedjen az alkotás folyamatáért, hogy elismerje, igenis képes rá, és ebből bátorságot tudjon meríteni, valamint segíthetek abban, hogy önbizalommal telve és saját képességeinek tudatában megtalálja a saját kreatív motivációját.
A gyermekeid is ide járnak. Mesélsz erről kicsit?
Két lányom van, egy elsős és egy másodikos. Teljesen egyértelmű volt, hogy ide hozom őket is, hiszen teljes mértékben azonosulni tudok a Diákszempont szellemiségével, a gyerek- és személyiség-központú légkörével. Imádom, hogy nem várja el a gyerekeimtől, hogy egyformák legyenek, vagy egyszerre egyforma tudásanyaggal rendelkezzenek, hogy rugalmasan kezeli a különbözőségét, és a kreativitásra nagyon nagy hangsúlyt fektet. Én is például mozgékony, alkotni vágyó, de visszahúzódó gyerek voltam és a nagyobbik lányom is inkább introvertált személyiségtípus. Egyébként a Diákszempont az én zárkózottabb lányomat is nagyszerűen motiválja, hiszen csodálatosan kinyílt, és egyre több feladatra már önként is jelentkezik, még ha szerepelni is kell, kiállva a többiek elé, akár egy versmondó versenyen. Társasági életet él és megmutatja magát. Nyilvánvaló, hogy óriási szerepe van a támogató légkörnek
Szerinted mik azok a motivációs eszközök, amivel ezt el tudták érni?
A személyre szabott figyelem, és hogy a gyerek önmaga lehet. A Diákszempontban a gyerekektől nem várják el, hogy valamilyenek legyenek. Nagy a nyitottság, az érdeklődés és a kíváncsiság, mindenki megmutathatja ki is ő valójában. Ez új világokat nyithat, akár olyanokat is, amiket mondjuk a szülő még nem is ismer, nem is készült fel rá. Velem is volt ilyen, nem feltétlenül tanárként, de diákszempontos szülőként mindenképpen.
Milyen a jó tanár?
Én abban hiszek, hogy a gyerekeknek nem megtanítani kell valamit, hanem lehetőségeket adni. Amikor a lányom egyéves volt, karácsonyi ajándékokat rajzoltunk, csomagolópapírokat készítettünk, és én utánoztam őt. Nem én mutattam, hogyan kell cicát rajzolni, hanem azt néztem, hogy ő mit csinál, próbáltam az ő szemével látni, rajzolni, firkálni és stemplizni. Meg kell mutatni, hogy különböző lehetőségeik és eszközeik vannak. Mondjuk egy gyümölcstállal sok mindent lehet kezdeni, le lehet rajzolni, festeni, fotózni, de akár meg is lehet enni. A gyereknek magától kell észrevennie a lehetőségeit, és hogy azokkal mit tud kezdeni. Ha egy dologról tudja, hogyan élhet vele, akkor szerintem ott meg kell hagyni a választás szabadságát a számukra. Nem azt kell elmondani, hogyan kell almát rajzolni, hanem azt érdekes megnézni, hogy a gyerek önmagától milyen úton fog végigmenni, mit fog választani. Ez az, amit otthon is képviselek a saját gyerekeim felé. Nagyon sok időt töltök a lányaimmal, de ilyenkor nem az a lényeg, hogy velem játsszanak, hanem hogy maguktól menjenek a saját gondolataik után.
Mi van akkor, ha valaki valami nagyon mást akar csinálni?
Az óra kereteit mindenkinek tartani kell, nem az anarchia a cél, hanem az alkotás szabadsága. Nem tarthat valaki testnevelés órát magának mondjuk rajzóra helyett, de az adott témakörön belül a saját döntésük, hogy miként és hogyan látnak és alkotnak. Van egy feladatkeret, amin belül bármit lehet a Minecrafttól a madárházig. Igyekszem még csak nem is irányokat, sokkal inkább kilátásokat közvetíteni feléjük, amelyek alapján ők a saját útjukon jutnak el a végpontba. A lehetőségek tárháza nyitott, ha elakadnak, akkor természetesen adok tanácsot, de a döntés joga az övék. El is vetheti a javaslataimat. Hiszek benne, hogy minden gyereket saját magához képes kell tudni értékelni, és nem a rajztudás a fontos, hanem az, hogy a gondolatok szabadon tudjanak áramlani és működjön a kreativitás. Már magát a tervezést is előtérbe helyezem, először csak firkálunk, közben észreveszünk lehetőségeket, úgymond feltöltjük a kreatív puttonyunkat, és lehet, hogy ezekből a tervekből nem sokat használunk fel egy adott feladatban, de más feladatrendszerben, egy másik munkához lehet, éppen ezek adnak kreatív ötletet.
Ha egy dolgot változtathatnál meg a világon, akkor mi lenne az?
Az empátia. Szeretném, ha az emberek sokkal empatikusabbak lennének. Ez segítene egymás elfogadásában, a háborúk és az éhezés elkerülésében. Az emberek segítenék és támogatnák egymást. Azt gondolom, ez egy nagy lehetőség lenne.
