Támogatunk, inspirálunk és motiválunk

Célunk a kiegyensúlyozott fejlődés, a stresszmentes légkör kialakítása.

Leendő kollégáink felvételekor kiemelten fontosnak tartjuk, hogy olyan gyermekszerető munkatársakat válasszunk, akik szívvel-lélekkel egyetértésben és összhangban vannak iskolánk szellemiségével.

Miben nyújtunk mi mást, mint egy hagyományos iskola?

Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a Diákszempont nem alternatív iskola, és nincs alternatív kerettantervünk. A szemléletünk tesz minket egyedivé, ebben nyújtunk alternatívát a hagyományos iskolához képest. Iskolánkban demokratikus elvek mentén a gyermekek önállóságát és látásmódját fejlesztjük, támogatjuk és bátorítjuk őket, hogy saját véleményük legyen, amit megfelelően tudnak kifejezni. A szerető és szerethető iskolát, a stresszmentes és kiegyensúlyozott fejlődés lehetőségét biztosítjuk a hozzánk járó gyermekeknek, ahol az élethosszig történő tanulás egy pozitív minta, és ahol önmotivált és magabiztos felnőtté válhatnak.

Fontos iskolai feladatnak tekintjük a tanulás tanítását, így a kerettanterv által biztosított szabad órasávokat tanulásmódszertan “tanítására” szánjuk. Az egyszerű, játékos technikák segítségével a gyermek megismeri személyes tanulási stílusát. Ezt a pedagógusok is nyomon követhetik a rendszeres időközönként alkalmazott egyszerű belső méréssel.

Minden órán fontos szerepet kap a kreativitás, a kritikai érzék fejlesztése, valamint az önkifejezés különböző módjai. A vizuális és zenei órákon a gyerekek szabadon szárnyalhatnak a fantázia világában, mely kiemelten fontos a saját útjuk megtalálásában.

Már az osztálytermek kialakításánál is figyelembe vesszük a gyerekek életkori sajátosságait, és azoknak megfelelően rendezzük be a termeket, hogy biztosítsuk a tanulók igényeinek megfelelő mozgásteret. A tanórákon általában kisebb tanulócsoportok dolgoznak együtt, nem preferáljuk a hagyományos padsoros osztálytermi elrendezést. A változatos munkaformák alkalmazása változatos pedagógiai módszerek használatát is eredményezi, miközben a gyerekek megtanulnak hatékonyan dolgozni párban és kisebb csoportokban egyaránt.

Az általános iskola első osztályától egészen az érettségiig kísérjük diákjainkat.

A Diákszempont Gimnáziumban való továbbtanulás kiváló alternatíva lehet a már hozzánk járó diákok számára is, hiszen a jó tanulmányi eredményt elérő diákjainknak felvételi eljárástól mentesen biztosítjuk a helyet, folytonosságot kínálva mindarra a szemléletre, amit az első nyolc év során intézményünkben már megismertek és megszoktak.

Ismerj meg minket, tekintsd át a véleményeket vagy próbáljátok ki kötelezettségek nélkül, hogy milyen Diákszempontosnak lenni! Év közben is várjuk az iskolánk iránt érdeklődő családok jelentkezését.

Jelentkezz próbahétre!

Amennyiben nem első, vagy kilencedik osztályba jönnél, és van az adott osztályban szabad helyünk, el kell töltened egy próbaheted, hogy megismerhessük egymást. Itt kölcsönösen meggyőződhetünk róla, hogy valóban megfelelő-e neked a Diákszempont szemlélete. A próbahét költség- és kötelezettségmentes.

Diákszempont – szülői szemmel

“És a hét éves gyermekemmel beszélgetett a tanár arról, hogy mivel tehetné az órákat színesebbé…”

Szülői vélemények

Nem csak azt szeretnénk bemutatni, hogy mi hogy gondolkozunk a Diákszempontról, hanem azt is, hogy minket milyennnek látnak a szülők, így összegyűjtöttünk egy pár szülői véleményt, amit itt megosztunk veletek.

Élet az általános iskolában

Aliquam ac cursus eros, vitae porttitor ex. Nullam porttitor, lorem in lacinia pulvinar, turpis dui egestas lectus, et vehicula sapien mauris a justo.

Vivamus sed metus ex

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Aenean et justo magna. Ut a magna nec mi pulvinar condimentum quis sit amet urna. Curabitur vel quam dui. Donec placerat rhoncus justo, nec egestas arcu faucibus ut. Aliquam ac cursus eros, vitae porttitor ex. Nullam porttitor, lorem in lacinia pulvinar, turpis dui egestas lectus, et vehicula sapien mauris a justo.

Quisque non consequat turpis. Mauris varius, libero a luctus placerat, urna ligula porta ipsum, a fermentum nibh magna sit amet felis. Nam rhoncus neque elit, at fringilla mauris luctus in. Nam arcu mi, euismod eget ante quis, iaculis tincidunt urna. Aliquam gravida vel elit vel sodales. Donec et velit quis turpis commodo ullamcorper. Vivamus pulvinar neque quis ligula faucibus pharetra. Nunc porta aliquet tortor, a posuere turpis. Mauris eu convallis dolor.

Suspendisse tincidunt dolor lectus, sodales tempor sapien

Vivamus sed metus ex. Phasellus placerat, nibh nec maximus eleifend, justo quam maximus eros, id ornare erat nunc quis justo. Aliquam luctus odio et metus rhoncus, et vulputate odio faucibus.

Nullam tincidunt sollicitudin augue eget malesuada. Vivamus lacus risus, rhoncus porttitor velit vitae, volutpat mollis velit. Aenean sed augue quis est auctor placerat.

Suspendisse tincidunt dolor lectus, sodales tempor sapien vestibulum sed. Mauris cursus rutrum felis, sit amet semper sapien finibus sed. Pellentesque habitant morbi.

A Diákszempontos diákok számos területen hatékonyabbak lehetnek

A demokratikus elvekkel a gyermekeknek megadjuk a választás szabadságát, ezzel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy önálló, önazonos, teljes életet élő, szociálisan fejlett, magabiztos és felelősségvállaló felnőtté válhassanak

Önállóság, döntőképesség

A támogató közegnek hatalmas szerepe van a gyermekek személyiségfejlődésben. Hozzásegíti őket, hogy önmagukról valós képet alkotni képes, önálló és felelősségvállaló diákokként később magabiztos felnőtté váljanak, akik nem riadnak meg, ha döntést kell hozni és hisznek önmagukban.

Fejlett kommunikációs készség

A Diákszempontban a gyermekek megtanulják, hogy nem baj, ha hibáznak, és a problémák megoldásának egyetlen hatékony eszköze az aktív párbeszéd. A beszélgetőkörök témáit a gyerekek is aktívan alakíthatják. Emellett a mentorok kiemelt feladata, hogy segítsék a diákjaikat a tanulásban, az időbeosztásuk kialakításában.

Kreativitás, gondolkodó attitűd

A Diákszempontban motiváljuk, inspiráljuk a gyermekeket. Az évek során folyamatosan fejlesztett kommunikációs képességeik pedig hozzásegítik őket a kreatív gondolkodás elsajátításához. Így önbizalommal telve és saját képességeinek tudatában megtalálhatják a saját kreatív motivációjukat.

Magas szintű szociális képességek

A hozzánk járó gyermekek szociális és kapcsolatteremtő képessége magasan meghaladja kortársaiét, ami az egységes szemléletet képviselő pedagógusainknak köszönhető.

Értékelési rendszerünk egyedi, mely nem kizárólag a képességeket, sokkal inkább a gyermek erőfeszítéseit tükrözi

A hagyományos értelemben vett értékelés a 2. osztály második félévétől esedékes. Iskolánkban komoly hangsúlyt fektetünk a megfelelő, hasznos, valóban érdemi visszajelzésen alapuló értékelési rendszer kidolgozására. A gemifikált – koncepcionális játékelemeket felhasználó -, rendszerek rendkívül fontos szerepet töltenek be a visszajelzési és értékelési folyamatok terén.

A gyerekeknek tehát van módjuk beleszólni saját teljesítményük értékelésébe, tisztán láthatják erősségeikkel, és egyben megismerik saját korlátaikat is.

A gyerekek minden hónapban minden közismereti tárgyból egy bizonyos pontmennyiséget gyűjthetnek. A pontokat sokféle tevékenységre kaphatják (pl. órai aktivitás, extra házi feladat, beadandó munka, számonkérés stb.).

Ez az egyetlen érdemjegy leginkább az erőfeszítést tükrözi, így megeshet, hogy egy-egy hónapban több jegyet is lehet javítani, illetve rontani, hisz KIZÁRÓLAG a gyereken múlik, hogyan teljesít.

A pontrendszerek egyik nagy előnye az, hogy elsősorban a fejlődésre, illetve a felhalmozásra és a gyűjtögetésre fókuszálnak. Ameddig a hagyományos, jegy alapú értékelés átlagokat számít (az év során összegyűjtött eredményekből), addig a pontok a fentiek miatt lehetőséget adnak a gyarapodás és a haladás érzetének átélésére, valamint e gyarapodás és haladás vizualizációjára.

A Diákszempontban egy rosszabb jegy után a gyerek nem azt érzi, hogy kudarcot vallott, hanem azt, hogy bármikor van lehetősége a javításra. A pontok, szintek és jelvények alkalmazásával egy olyan komplex, de mégis átlátható visszajelzési és értékelési rendszert hoztunk létre, amely a fejlődésre és a gyűjtögetésre épít, miközben kialakítja és fenntartja a hatékony tanulás alapvető motivációs jellegét.

Regisztráció egyéni iskolalátogatásra

Nézd meg belülről, hogyan működik a Diákszempont!

Felvételi események, információk 2021/2022

A Diákszempont két párhozamos első osztályt indít a 2021/2022-es tanévben.
Az osztályok maximális létszáma: 20 fő.

A 2021/2022 tanévre első osztályaink megteltek!

Közelgő fontosabb események:

Már lezajlott/jelenleg zajló események:

Jelentkezés az általános iskolába

A Diákszempont közössége téged is vár!

Órák, bemutatkozó előadások

Less be a színfalak mögé, és bár nálunk nincs két egyforma nap, de belekóstolhatsz, hogy milyen érzés diákszempontosnak lenni.

Szülői vélemények

Nem csak azt szeretnénk bemutatni, hogy mi milyennek látjuk magunkat, hanem azt is, hogy milyennek látnak minket közösségünk tagjai. Éppen ezért megosztunk veled pár szülői véleményt.

A gyermekek önállóságát és látásmódját fejlesztjük

Nálunk minden gyerek aranyos, fontos és ügyes, függetlenül attól, hogy egy adott tantárgyból éppen milyen teljesítményt nyújt.