Tézli Péter, a Diákszempont iskola töritanára, kilencedikes osztályfőnök, gitártanár, zeneszerző, szeret filozofálni. Mindezek mellett családapa is, akinek az egyik legfőbb érték a nyitottság, a dolgok több irányból való megközelítése. Néha gyorsan fel tudja húzni magát, de a valódi kritikus helyzetekben képes higgadt maradni. Nem szégyelli, ha téved, sőt, igyekszik inkább önkritikus lenni. Igazán összetett személyiség, sokoldalú és intelligens ember. Mai interjú alanyunk Péter bácsi.
Hogyan lettél Diákszempontos tanár?
Én 2017-ben eljutottam oda, hogy nem szeretnék többet tanítani. Akkoriban a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban dolgoztam. Ha visszagondolok, egyfajta fásultság jellemzett, kiégtem, nagyon vágytam a friss levegőre, és úgy éreztem, hogy mivel rengeteg dolog van még bennem, kipróbálnám magam más területen is. A zene gyermekkorom óta nagyon jelentős helyet foglalt el a lelkemben, és elfogadtam egy lehetőséget egy gitárokkal és zongorákkal foglalkozó hangszerboltban, ahol szakeladóként dolgoztam. Ezalatt az idő alatt nem is tanítottam, és, megmondom őszintén, hogy a tanítás, az iskola nem is hiányzott. Eredetileg nem is úgy csatlakoztam a Diákszempont Iskolához, hogy nagyon hiányzott volna a tanítás az életemből; egy ismerősön keresztül szereztem tudomást az iskoláról, akinek ide jár a gyereke, és ez az alternatív szemléletű suli a belvárosban, óraadó tanárokat keres, és töritanárra is szükségük lenne. Eredetileg úgy gondoltam, hogy hobbiként miért ne vállalnám el a munkám mellé. Nem terveztem váltani, sikeres voltam abban, amit csináltam és egyre inkább léptem előre. Ugyanakkor a Diákszempont proaktív és inspiráló légköre nagyon hamar megérintett. Gyakorlatilag azt vettem észre, hogy egyre több időt töltök az iskola falai között. Azon gondolkoztam, gondolkoztunk a kollégákkal, hogy mennyi mindent tudnánk még itt együtt csinálni, szuper projekteket valósítottunk meg. Délutánonként gitárt is kezdtem tanítani a gyerekeknek, sőt, hamarosan bekapcsolódtam az iskola zenei projektjeibe is. Összegezve: a Diákszempont nagyon más, mint mondjuk a Berzsenyi volt, de úgy gondolom, hogy nagyjából 2-3 hét alatt belelazultam. Rájöttem, hogy nem a frontális oktatás az egyetlen forma, hiszen itt pici osztálylétszámban a gyerekek összetolt asztalokkal, egy kupacban, egymás felé fordulva ülnek, és nem feltétlenül kell elvárni hogy néma csend legyen a teremben, lehet máshogy vezetni egy órát. Hát így lett a tanítás újra az életem része, így lettem a Diákszempont töritanára, osztályfőnöke, gitártanára, zeneszerzője, rocktörise, azaz Péter bácsija.
Milyen gyerek voltál?
Sok olyan gyereket látok, mint amilyen én voltam, általánosban inkább halk szavú, nem kifejezetten stréber, de valahogy mindig kitűnő tanuló. Aztán jött a gimi, ahol a tanulmányi eredmény megmaradt, de kimondottan népszerű lettem, gitároztam például zenekarban. Belül a mai napig is kicsit introvertáltabbnak vallom magam, és szeretem a csendet, de akár a magányt is.
Van egy 5. osztályos fiad és egy 2. osztályos lányod. Mesélj, kérlek, kicsit arról, hogy milyen apuka vagy?
Alapvetően azt mondanám, hogy szigorúbb, mint a feleségem, de talán célszerűbb úgy megfogalmazni, hogy következetes. Ha valamit mondok, akkor nagy az esély rá, hogy az úgy is fog történni. Bár nem vagyok az a minden percet velük töltő típus, de jó a kapcsolatunk. Viszonylag gyorsan meg tudom fogalmazni, hogy mi az, amit ők éreznek vagy megélnek, könnyen rájuk hangolódok, így jól megértjük egymást. Mostanában például a lányommal esténként nagyjából fél órát szoktam sétálni és beszélgetni, mert ő most ezt igényli, de a fiammal is volt időszak, amikor nagyon össze voltunk nőve. Ezek az életszakaszok és a kapcsolatok mindig változnak, de szerencsére sok a közös téma és a közös program, amikor együtt biciklizünk vagy zenélünk. Én kamaszkorom óta anya nélkül nőttem fel, mire nagyjából 25 évesen jöttem rá, hogy apukám határtalanul szeret és támogat engem. Remélem, hogy olyan apa vagyok és maradok, akitől a gyermekeim annyi szeretetet és gondolatiságot kapnak, amivel önállóvá válhatnak, viszont, ha azt érzik, hogy szükség van ránk, akkor tudják, hogy számíthatnak ránk. Nagyon fontos az is, hogy ha van is köztünk bármilyen kis feszültség, akkor is igyekszünk kibékülni, és megbocsátani, és mindig adunk egymásnak egy új esélyt. De amiben megállapodunk, azt be kell tartani.
Milyen szuperképességeid vannak?
Furulyáztam, citeráztam, gitározom, énekkarban is énekeltem és énekelek most is, illetve zenét szerzek, tehát a zenélés mindig velem volt. Én az irodalmat, történelmet, zenét nem raknám külön skatulyákba, mert összefüggenek, a világról való mélyebb tudást adnak. Már tizenhárom évesen összeálltam egy barátommal, zenekart alapítottunk, ahol komolyzenei műveket, például Bartók és Bach-átiratokat készítettünk, egy kicsit elvontabb vagy rockosabb formában. Nem csak lejátszani szerettem a dalokat, hanem megkomponálni is. A Diákszempontban egyébként ez is fantasztikus, hogy ezen a területen is inspirál, kreatívan együtt zenélhetünk. Az elmúlt egy év alatt 15 dal született meg bennem, aminek egy részére már szöveg is született, lényegében készen vannak. Ezek nagy részét egy volt DSZP-s kolléganőmmel, Melinda nénivel rögzítem, akivel tavaly az MP2 nevű formációt is megalapítottuk. De van egy hat-nyolc főből álló énekegyüttesünk is, a DeChorum, akikkel kifejezetten régi, reneszánsz és kora barokk műveket adunk elő. Ezt is nagyon szeretem csinálni, sőt egy régebbi projektemet is felelevenítem mostanság, ez pedig a rocktöri szakkör, amit én találtam ki, és amiben összekapcsolódik a történelem és a könnyűzene. Még egy kis érdekesség, hogy van egy másik szakom is, a filozófia. Szeretek nehezen érthető könyveket olvasni, a kedvenc könyveim egyike például Krasznahorkai László könyve, a Háború és háború, amiben egy fejezet egy nagyon hosszú mondat, ami körkörösen egyre mélyebbre fúr, de akár említhetném ugyanettől a szerzőtől Az utolsó farkas című művet is, ahol gyakorlatilag az egész 70 oldalas könyv egy hosszú és nagyon kerek mondat. Ezt a könyvet tavaly nyáron fel is olvastam hangoskönyv formában.
Miért lettél tanár?
Megfordult a fejemben, hogy jogász leszek, hiszen jó voltam magyarból és történelemből, de elmentem az előkészítőre és rájöttem, hogy ez nem az én világom, úgyhogy úgy döntöttem, hogy tanár leszek. Szeretem ezt csinálni, mint ahogy azt is el tudom képzelni, hogy egyszer majd mást is fogok csinálni, mert szeretem a szabadságot.
Mire vagy a legbüszkébb?
Viszonylag minden helyzetben megtalálom a szabadságot. Mindig ott keresem, ahol vagyok, nem függök pénztől vagy például attól, hogy hol lakom.
Mi az, amit megváltoztatnál a világban?
Nem hiszem, hogy elég nagy hatásom van a világra, arra, hogy megváltoztassam, mert sok szempontból még mindig ugyanazokat a köröket rójuk, mint az ókorban, ugyanazokkal a gondokkal küzdenek a társadalmak, az emberek és a családok is, szóval ilyen értelemben nincs nagyon új a nap alatt. Viszont ha kívánhatnék valamit, akkor szeretnék egy olyan világban élni, ahol az ember kevésbé forog saját maga körül, kevésbé isteníti saját magát és kevésbé bálványoz olyan földi dolgokat, mint mondjuk a telefonok vagy az autók, és mer egy kicsit felfele nézni.
Mit szeretnél elérni?
Szeretnék egy kicsit egészségesebben élni, mert bizony nagyon szeretek enni. Na, komolyra véve, szeretném, ha könnyebben el tudnám engedni magam, mert makacs tudok lenni, néha túlzottan tudok ragaszkodni olyan dolgokhoz, amelyekhez nem lenne feltétlenül szükséges. Szeretnék olyan tanár lenni, akinek van egy-két olyan mondata, amire érdemes 10-20 év múlva is emlékezni.
