Ricsi bácsi – A tekintélyelvű attitűd nem az én világom

Az iskola indulásakor, a 2016/2017-es tanév tavaszán csatlakoztam az akkor még Gyermekszempont Általános Iskolához mint napközis tanító. A főiskolán végzett tanulmányok során látott gyakorló iskolák képe különbözött GYSZP-től. Bevallom, kicsit egy horrorfilm szereplőjeként éreztem magam az iskolába való belépéskor. A gyerekek nem sorban mentek, teljesen másként működött a rendszer, mint amelyben én tanultam és amelyet megszoktam. Ennek ellenére belevágtam.

Beleszerettem a hangulatba, nézőpontot váltottam, s kiderült ez nem is egy horrorfilm, hanem egy vidám teleregény, amelyben a változások, az állandó szemléletváltás az, amely segít elboldogulni. A kezdetektől úgy szeretnék tanítani, hogy a gyermek szinte minden kérésének eleget tegyek, hogy az általam képviselt nevelői, tanítói attitűd megfelelő legyen számára, hogy az érdeklődését, tanulási motivációját, tudásszomját kialakítsam és azt folyamatosan meg is tartsam. Ehhez viszont elengedhetetlen a pedagógus, a tanítói szemléletváltás. Nem hiába hangsúlyozom a szemléletváltást, hiszen ez alapvető ahhoz, hogy jól tudjon működni a pedagógus az alternatív szemléletű iskolarendszerben.

Laza pedagógusnak tartom magam, akinek a lazaságát hasonló arányban egészíti ki a következetesség. Lételemem a Diákszempont, a közössége és az osztályom. Tanítóként nagyon fontosnak tartom az önazonos személyiséget, aki őszintén közeledik, partneri viszonyban él a gyermekekkel. A tekintélyelvű attitűd nem az én világom. Úgy érzem, a magas lóról való letekintés nem jó útra vezet. Sokkal inkább szeretem a nevelés eszközét a megbeszélésben, a példamutatásban, az átgondolt asszertív kommunikációban meglátni, s ezt használni a gyermekekkel és a szülőkkel egyaránt. Valójában a D.SZ.P – diák, szülő, pedagógus – hármas egységének mozaikjában minden egyes résztvevő kölcsönös tisztelete és együttműködése az, amelynek köszönhetően csodálatos osztályom lehet.

Fontosnak érzem, hogy egy tanító merjen őszinte lenni a tanítványaival, beszéljen érzéseiről, láthassák, hogy a pedagógus is ember, s úgy funkcionálhasson, mint mindenki más. Láthassák, hogy a pedagógusnak is vannak hibái, gondolkodhat másként, lehetnek rosszabb napjai is. Talán kicsit ellentmond ezzel, de az a hitvallásom, hogy a problémáinkat ne vigyük be a gyerekek közé. Igen, meg lehet osztani az érzéseinket, általános közérzetünket egy beszélgetőkörön, de nem részletekbe bocsátkozva, a hangulatunkat a gyermekekre kivetítve. Azt gondolom, ha valaki nem képes az osztályterem ajtaján kívül hagyni a gondokat, akkor nem sokáig tudja teljes szívvel végezni szakmáját. Egy színész, akinek egy komédiában kell szerepelnie, akkor is nevettetnie kell, ha az élete válságban van. Ez nehéz, de a pedagógus mindennapjaiban is ezt kell képviselni. Én ezt képviselem. Egyedül a kollégák érzékelik, ha nehezebb napjaim vannak, de a gyermekek ebből nem tapasztalnak semmit. Ők azok, akik minden pillanatban pozitívvá és működőképessé tesznek.

Nagy könnyebbség, hogy az állami iskolákban megszabott pedagógusokra nehezedő adminisztrációs terhek itt nincsenek jelen olyan mértékben, mint az állami rendszerben, illetve rugalmasabban kezeljük őket. A felesleges adminisztrációs munka háttérbe szorítja a tudatos tanítói munkát.

Minden órámon használok kooperatív technikákat, a gyakorlatban is alkalmazva iskolánk egyik kiemelt oktatási módszerét. A frontális tanítás háttérbe szorul, az élményszerű pedagógia lép a helyébe. Visszaemlékezve általános és középiskolai éveimre, valamint gyakorlati munkáim során, túlnyomó részben a tanár volt a tudás egyedüli atyja/anyja, aki a kérdésekre megadta a választ, és sokszor csak az a válasz volt az elfogadott. Kiemelten fontosnak tartom, hogy már első osztálytól kezdve a gondolkodtatás, az önálló, logikusan felépített véleményalkotás legyen az egyik legfontosabb fókuszpont. A gyermekek nemrégiben, különböző módszerrel elkészített, kreatív beszámolói bizonyítják: sikeresen haladunk előre. A diákoknak saját maguknak, feladatorientált módon kell elsajátítani az információt. Mindezeket közösen, egymás bevonásával, elismerésével teszik. A beszélgetőkörök, melyek nagy hiányosságai az állami intézményeknek, nagyban támogatják a fentebb említett kompetenciák, kommunikációs stratégiák, módszerek elsajátítását. Eredményesebb egy olyan értékelési rendszerben visszajelezni, ahol a számmal kifejezhetőnek vélt eredményeke, a szöveges értékelések teszik komplexé. Hiszem, hogy a fejlődni kívánt területek konkrét, de árnyalt megnevezése változást eredményez. Ez utóbbit a gyakorlatban is tapasztalom. Iskolánk erényei közé tartozik, hogy különösen odafigyel azokra a tanulókra, akiknek más-más módszer szükséges képességeik kibontakoztatására. Kivárunk és segítünk megkeresni a hozzájuk vezető utat. Nem kell mindenkinek egyenlően teljesíteni, nem ciki, ha nem megy a minden matekból, ha esetleg nem vagy jó magyarból. A diákok tiszta lapot kaphatnak, hibázhatnak, megújulhatnak. Sokkal fontosabb a tanuláshoz szükséges belső motiváció megtartása. A differenciált órai berendezkedés pedig erősíti a gyermekeket a sikereik elérésében.
Lehetőség, idő, ötletelés, véleménynyilvánítás, szólásszabadság – ez mind jelen van iskolánkban. Nagyon szimpatikus volt már a kezdetektől, hogy az ötleteimet, a véleményemet elmondhatom, és meghallgatják, sőt alkalmazzák is azokat. A hierarchikus berendezettséget, az igazgató és alkalmazottak közötti, beosztáson alapuló felfogást kis mértékben sem tapasztaltam iskolánkban. Ez jó! Így lehet élni! Képességeid alapján értékelnek, nem pedig a szakmában eltöltött éveid határozzák meg egyes feladatra való alkalmasságodat. Talán így kellene működnie mindennek.

A tanítás során a lehetőségekhez mérten igyekszem teljes mértékeben kihasználni a 21. század adta lehetőséget. A gamifikációs, valamint a játékos tanulás állandóan jelen van. Sok munkáját végző pedagógusnál tapasztaltam, hogy az iskolákban megtalálható, megfelelő infrastrukturális alapok megléte mellett is régebbi eszközöket választanak szemléltetéshez, esetleg munkamódszer szempontjából is. Ezek a szemléletek, módszerek a mai általános iskolás 8-12 éves korosztály, de még a felsőbb évesek számára is elavultak, némelyikük már-már korszerűtlen. A DSZP-ben merünk változni, változtatni, eredményesebbek lenni!

Bízom abban, hogy a kialakult családias munkahely, a közösségi szellem, a DSzP különleges szelleme a továbbiakban is jelen marad az iskola szellemiségében. Hiszek abban, hogy a változások mellett meg tudjuk őrizni különlegességünket, szemléletünket! Hajrá DSZP!